Vers

Szabóné Körtvélyesi Zita:

Fényeink

Szétnézek a nagyvilágba
Sötétben, az éjszakában
Hívogató hangod hallom
Rád tekintek valahára.

Szivárványkék égbolt alatt
Kincseidet kémlelem
Megmutatod mindazt nékik
Mit eltöröl a félelem.

Szinte látom
Szinte hallom
Törtet , mint egy lavina
Szétzúdul az emberek közt
S az emberekre rámossa.

Homályfedte emlékeik
Keresi a rejtelmeit
Tétoválva álldogálva
Viszatérnek, emlékeik.

Sötétségben tapogatva
Világosba ébredtek
Rájöttek hogy az emberek
Ezt nevezik életnek.

Vigadjatok emberek
Fény tölti a lelketek
Melegsége hogyha árad
Boldogabban élhettek.

Ha meglátod a sötétséget
Visszaveri majd a fényed
Elűzi az éjszakába
Sugározzál e világba.



Szabóné Körtvélyesi Zita:

A Kisfa

Lehullott immáron,
A fákról a levél,
Azt súgják, azt fújják,
Ez a nyár véget ér.

Forró szelek szárnyán,
Bontogattam ágaim,
Lombjaimban kismadarak,
Csiripelték vágyaim.

Kismadarak háza voltam,
S mindennapi életük,
S cserébe mit kértem,
Csak az ő énekük.

Locsolgattok,ápolgattok,
Terméseim édesek,
Most látom, hogy mennyit adtok,
Mennyi, mennyi életet.

Fölnevelem árnyékomban,
Fiókákat csöndesen,
Csak azt tűröm nehezen már,
Hogy tűz a nap, fényesen.

Adjatok hát nékem nedvet,
Meghálálom csendesen,
Jövőre is felnevelem,
Fiókáid csendesen.

Ősszel, majd ha levetkőzöm,
Téli álmot alhatok,
Tavasszal, majd fölébredek,
Ha megérkeznek az állatok.

Ha majd egyszer elpusztulok,
Csemetét ültessetek,
Gondoljatok arra is,
Hogy így lesznek új nemzetek.



utolsó módosítás:2011-12-12 16:36:39

Minden jog fenntartva:
Tiszakeszi Önkormányzat