Tanulmányi ösztöndíj pályázatot 2018

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Tiszakeszi Község Önkormányzata

Tanulmányi ösztöndíj pályázatot hirdet az EFOP-3.9.2-16 – Humán kapacitások fejlesztése Mezőcsáton és térségében című pályázat keretében

 

A pályázat célja

 

Az EFOP 3.9.2 Ösztöndíjrendszer célja a tiszakeszi gyermekek és fiatalok iskolarendszerben folytatott tanulmányainak anyagi támogatása, ezen keresztül tanulmányi eredményeik javításának ösztönzése. Tiszakeszi település fiataljai helyben való boldogulásának elősegítése, a település népességének megtartása.

 

A pályázattal kapcsolatos általános feltételek

 

A pályázatra tiszakeszi lakóhellyel rendelkező általános iskolai felső tagozatos és középiskolai tanulmányokat folytató diákok jelentkezhetnek. Jelentkezésüket szüleik vagy más törvényes képviselőik által nyújthatják be a támogató szervezet felé.

 

Ösztöndíjra jogosultak köre

 

Tanulmányi ösztöndíjra jogosult az a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő tanuló, aki általános iskolába jár, és az iskola első négy osztályát elvégezte, vagy valamely középiskola nappali tagozatán tanulmányokat folytat. A jogosultság feltétele továbbá, hogy a tanuló előző tanévi tantárgyi átlaga a kerekítés szabályainak alkalmazása nélkül 3,5 vagy a fölött van, valamint a települési önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkezik, előző tanévi igazolatlan hiányzásainak száma nem haladja meg a 20 órát és egyéb ösztöndíj programban nem részesül.

 

Egyéb előnyt jelentő szempont:

iskolán kívüli tevékenységekben való részvétel igazolása (kulturális-, sport-, társadalmi tevékenység)

 

Az ösztöndíj összege 10 000 Ft/ hó

 

Az ösztöndíj megállapításához szükséges igazolások:

 

rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre valójogosultság igazolása

iskolalátogatási igazolás,

a megelőző tanév bizonyítványáról készített, az iskola által hitelesített másolat

lakcímkártya másolata

nyilatkozat arról, hogy más ösztöndíjban nem részesül

 

Az ösztöndíj a 2018/2019. tanévben szeptember 1-től augusztus 31-ig kerül folyósításra, a pályázó bankszámlájára.

 

Az ösztöndíj tanévenként felülvizsgálatra kerül, ezért új pályázat benyújtása szükséges.

 

 

A pályázat benyújtásának módja, határideje

Az ösztöndíj megállapítására pályázatot  – az erre a célra rendszeresített formanyomtatványon a szükséges mellékletek csatolásával, a gyermekét saját háztartásában nevelő szülő, törvényes képviselő 2018.09.01-től  2018.09.21-ig nyújthatja be. A nyomtatvány Tiszakeszi Község Önkormányzatán (Tiszakeszi, Községháza u. 46.), hivatali ügyfélfogadási időben Kruj Tímea jegyzőnél kérhető.

A pályázatot postai úton vagy személyesen Tiszakeszi Község Önkormányzatánál kell benyújtani.

Postai úton történő benyújtás esetén a postázási cím: Tiszakeszi Község Önkormányzata, 3458 Tiszakeszi, Községháza u. 46. A borítékra kérjük ráírni: EFOP 3.9.2 - ösztöndíj

Személyesen, Tiszakeszi Község Önkormányzata, Tiszakeszi, Községháza u 46. szám alatt a Kruj Tímea jegyzőnél nyújthatják be.

 

A pályázatot legkésőbb 2018. 09. 21-ig kérjük postára adni vagy személyesen a fenti címen leadni.

Adatkezelés

 

A pályázó pályázata benyújtásával büntetőjogi felelősséget vállal azért, hogy a pályázati adatlapon és mellékleteiben az általa feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek. Tudomásul veszi, hogy amennyiben a pályázati adatlapon és mellékleteiben nem a valóságnak megfelelő adatokat tüntet fel, úgy az Ösztöndíjrendszerből pályázata kizárható, a megítélt támogatás visszavonható.

 

A pályázó pályázata benyújtásával

a)   hozzájárul ahhoz, hogy a pályázati űrlapon rögzített személyes adatait a pályázatot kiíró települési önkormányzati hivatal nyilvántartásba vegye és azokat a támogatáskezelő szervezet részére – kizárólag az ösztöndíjpályázat lebonyolítása és a támogatásra való jogosultság ellenőrzése céljából – átadja, illetőleg az ösztöndíj időtartama alatt maga kezelje;

 

b)  hozzájárul ahhoz, hogy a támogatáskezelő személyes adatait az ösztöndíjpályázat lebonyolítása és a támogatásra való jogosultság ellenőrzése céljából az ösztöndíj időtartama alatt kezelje;

 

c) hozzájárul ahhoz, hogy a tanulmányi jogviszonyáról a támogatáskezelőnek, illetve a támogató önkormányzatnak tájékoztatást nyújtson;

 

d)  hozzájárul továbbá a pályázáskor rendelkezésre bocsátott személyes adatainak az azonosítás célja érdekében szükséges mértékben történő kezeléséhez és az ösztöndíjpályázat lebonyolítása, valamint a támogatásra való jogosultság ellenőrzése céljából történő továbbításához.

 

A pályázat elbírálása

A beérkezett pályázatokat a képviselő-testület bírálja el 2018. szeptember 30-ig:

 

a)  az elbíráló testület a pályázókat hiánypótlásra szólíthatja fel a pályázatok ellenőrzése és elbírálása során, a bizottság által meghatározott határidőben, amely azonban nem lépheti túl a pályázatok elbírálási határidejét. A testület hiánypótlást csak olyan dokumentumokra kérhet be, amelyeket a pályázati kiírásban feltüntetett. A hiánypótlási határidő: 8 nap;

 

b) az ösztöndíj elbírálása a 3. pontba foglalt feltételek alapján történik. Az elutasítás indoklásaként nem jelölhetők meg olyan okok, amelyeket a formai ellenőrzés vizsgál és azon megfelelőként lettek megjelölve;

 

c) a határidőn túl benyújtott pályázatokat a bírálatból kizárja, és kizárását írásban indokolja;

 

d) csak az önkormányzat területén lakóhellyel rendelkező pályázókat részesítheti támogatásban;

 

e) ha a támogatásra jogosult pályázatok száma a 2018/2019. tanévben meghaladja a 5 db-ot, az Önkormányzat rangsort állít fel. Előnyben részesíthető pályázatok:

elsősorban, ha a pályázó tanuló tanulmányi átlaga 3,5 felett van;

másodsorban, ha a pályázó tanuló hátrányos helyzetű (HH) vagy halmozottan hátrányos helyzetű (HHH);

továbbá, ha a tanuló iskolán kívüli tevékenységekben való részvételt igazol

 

A megítélt ösztöndíjat az önkormányzat visszavonhatja abban az esetben is, ha az ösztöndíjas elköltözik a települési önkormányzat területéről.

 

Értesítés a pályázati döntésről

A bíráló testület a meghozott döntéséről és annak indokáról 2018. október 5.-ig, elektronikus levélben értesíti a pályázókat.

 

A pályázók értesítési kötelezettségei

A pályázó köteles az ösztöndíj folyósításának időszaka alatt minden, az ösztöndíj folyósítását érintő változásról haladéktalanul (de legkésőbb 15 napon belül) írásban értesíteni az önkormányzatot az alábbi adatok változásakor:

tanulmányok halasztása;

tanulmányok helyének megváltozása;

tanulmányi státusz változása;

személyes adatainak változása.

(Levelezési cím: Tiszakeszi község Önkormányzata, 3458 Tiszakeszi, Községháza u. 46.)

 

A pályázó 30 napon belül köteles a jogosulatlanul felvett ösztöndíjat a folyósító önkormányzat részére visszafizetni.

 

A pályázó lemondhat a megítélt támogatásról, amit kezdeményezhet lemondó nyilatkozat benyújtásával, postai úton, ajánlott levélként megküldi Tiszakeszi Község Önkormányzatának címére. A lemondó nyilatkozat beküldésével a pályázó a nyertes ösztöndíjpályázatot megszünteti.

 

Amennyiben megállapítást nyer, hogy a pályázó a pályázatban nem a valóságnak megfelelő adatokat szolgáltatta vagy a pályázati feltételeknek egyébként nem felel meg, támogatásban nem részesülhet még abban az esetben sem, ha az ösztöndíj elnyeréséről szóló tájékoztatást már kézhez vette.

Nyomtatvány az ösztöndíj igényléséhez ide kattintva tölthető le!

 

Kelt, Tiszakeszi, 2018. 08. 31.    

               

 

      Sipos Imre sk.

      polgármester

 

 



www.tiszakeszi.hu
utolsó módosítás:2018-09-04 13:36:38

Minden jog fenntartva:
Tiszakeszi Önkormányzat