Gyors navigáció

Tájékoztató Holt-Tisza

Tisztelt horgásztársak!

Ez úton is értesítünk benneteket, hogy a Tiszatarjáni Holt-Tisza /új víztérkódja: 05-055-1-1/ halgazdálkodási vízterület alhaszonbérlője 2016. 02. 01. napjától a Tiszakeszi Százdi Sporthorgász Egyesület.

A holtágon ennek megfelelően az elkövetkezendő időszakban csak az egyesület által kiállított és kiadott érvényes területi horgászengedéllyel lehet horgászni.

A területen horgászatot, a hatályos jogszabályokban foglaltak, és az általános horgászrend szerint, kiegészülve az egyesület által hozott 4/2016. és 5/2016. számú határozatok alapján lehet folytatni.

Területi jegyeket az alábbi helyeken lehet váltani:

– Tiszatarjánban Veres István Tiszatarján, Kossuth utca 70. sz. alatti lakosnál, / telefon: 30/3617-343/ valamint

– Tóth Imre tiszatarjáni lakosnál, a tulajdonában lévő, Tiszatarján belterületén található CSALI HORGÁSZTÓNÁL, minden szerdától vasárnapig 06.00 és 18.00 óra közötti időben. (telefon: 20/5303-537)

– Tiszakesziben Molnár Jánosnál, a Tiszakeszi, Szabadság utca 4. sz. alatt található Műszaki boltban kedden, szerdán és pénteken 08.00 és 11.00  valamint 13.00 és 17.00 óra közötti időben, míg csütörtökön és szombaton 08.00 és 11.00 óra közötti időben. (telefon: 20/4660-310)

Amennyiben egyesületünk tevékenységéről, céljairól és életéről további információkat szeretnének megtudni, keressék fel a Tiszakesz.hu honlapon található blogunkat, illetve a Facebookon a Százdi Sporthorgász Egyesület Tiszakeszi oldalt, ahol hozzászólásokra is lehetőségük van.

Tisztelettel:
Sepsi Bertalan elnök

X