2013 évi BeszámolójaTiszakeszi Polgárőr Egyesület 2013 évi Beszámolója
Ebben az évben is a
társadalom értékrendjének pozitív irányú változtatása érdekében használtuk fel
a számunkra juttatott támogatás összegét. Figyelemmel kísértük a rendkívüli
időjárási viszonyok között, a településünkön élő idős emberek napi életvitelét,
és amennyiben szükség volt rá segítséget nyújtottunk. Az idős emberek
biztonsága nagyon sok esetben nem pénz,hanem sokkal, inkább az
óvatosság,odafigyelés,a közösségi törődés kérdése .A Polgárőr Egyesületünk
lehetőségeinek koordinált alkalmazásával ,a Belügyminisztérium,valamint a
Rendőrség támogatásával jelentős szerepünk lehet az egyre nagyobb tömegű
idős,és védelemre szoruló lakosság életminőségének,és szubjektív
biztonságérzetének javításában. Ezt nemcsak a felügyelet megszervezésével, tanácsadással,
hanem szakszerű gondoskodással segítjük a rászorulók életét, példát mutatunk a
fiatalok számára a közösségi felelősség értékeiből, és örömeiből. A
segítségnyújtások során érvényesítjük az esélyegyenlőséget, az egyenlő
bánásmódot minden segítségre szoruló embertársunk iránt. Felvilágosító, közösségerősítő
programokat szerveztünk a helyi erőforrások,és célcsoportok bevonásával,a helyi
KMB-ünk,és a Rendőrség segítségével. A közbiztonság közös érdek, éppen ezért
fontos, hogy a körzeti megbízottak jó kapcsolatot építsenek ki a körzetükben
élőkkel. Tiszakesziben két éve teljesít szolgálatot az új körzeti megbízott. A
tapasztalatok azt mutatják, hogy rövid idő alatt sikerült rendkívül széleskörű,
és pozitív kapcsolatot kialakítania a közösség lakóival. A kölcsönösségen
alapuló bizalmi viszony a bűnüldözés eredményein is megmutatkozik.2013 évben
településünkön, a Tiszakeszi Polgárőr Egyesület tagjai 6369 óra szolgálatot teljesítettek a köz érdekében,a településünk
javára!Polgárőreink 1293 alkalommal
voltak szolgálatban az év során, volt aki 5 alkalommal tudott,de volt aki 85
alkalommal volt szolgálatban! 2013. október 4.-én
tartotta a Tiszakeszi Polgárőr Egyesület a hagyománnyá vált Polgárőr Családi
Napot, ezúttal is a Tiszavirág Apartmanban, melyet ezúton is köszönnek Filip
Csabának, az apartman tulajdonosának. Tehát Egyesületünk egész évben aktívan rész vállalt nem csak a mindennapok biztonságosabbá tételében, hanem a rendezvények zavartalan lebonyolításában is. Az ünnepek alatt is aktívan dolgozunk a településünkért, értünk!
Tiszakeszi 2014.01.21.
Kállai László elnök
utolsó módosítás:2014-08-21 18:57:47 Polgárőr Bűnmegelőzési előadás a Nyugdíjas Klub tagjainak 2014Polgárőr Egyesület a Rendőrséggel együttműködve 2014 képekben utolsó módosítás:2014-08-21 18:57:32 Polgárőr családi nap 2013Polgárőr Családi Nap 2013 képekben utolsó módosítás:2014-08-21 18:57:41 m1 HíradóAz alábbi linken elérhető a Tiszakeszi Polgárőr Egyesület m1 Híradóban történt szereplése: https://www.youtube.com/watch?v=dXpbG7DptcM&feature=youtu.be utolsó módosítás:2014-05-26 15:03:09 Mintapélda Tiszakesziben: polgárőr észlelte, a körzeti megbízott elfogtaMintapélda Tiszakesziben: polgárőr észlelte, a körzeti megbízott elfogta Tiszakeszi – Kiemelkedőnek mondható munkakapcsolatot tart fenn a helyben élők biztonsága érdekében a Tiszakeszi Polgárőr Egyesület és a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság. A két szerv gyümölcsöző kapcsolatának legutóbb fatolvajok látták kárát. A Tiszakeszi Polgárőr Egyesület négy tagja 2012. december 12-én a késő esti órákban látott el szolgálatot, amikor a község külterületén található erdőben három személyt falopáson tetten értek. A tolvajok a polgárőrök láttán a kivágott mintegy három mázsa fát a helyszínen hátrahagyva elmenekültek, azonban a helyi önkéntesek a hóban hátrahagyott lábnyomokat követve kértek rendőri segítséget az elkövetők elfogásához. A Mezőcsáti Rendőrőrs szolgálatban lévő járőrei azonnal a helyszínre érkeztek, majd a polgárőröktől beszerzett információk alapján elfogták és a rendőrőrsre előállították az illegális fakitermelőket. A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vette a 20, 22 és 24 éves mezőcsáti férfiakat, majd gyorsított eljárás keretében a bíróság elé állította őket. A taláros testület mindhárom fatolvajt elzárásbüntetéssel sújtotta. - A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda - forrás: www.boon.hu
utolsó módosítás:2014-05-26 15:03:09 Polgárőrség elérhetőségeiA Tiszakeszi Polgárőr Egyesület elérhetőségei: Telefon (éjjel-nappal hívható): 06/20 247-10-48 E-mail: p.tiszakeszi@freemail.hu utolsó módosítás:2014-05-26 15:03:09 Polgárőr Családi Nap 2012POLGÁRŐR CSALÁDI NAP 2012 2012. szeptember 29-én tartotta a Tiszakeszi Polgárőr Egyesület a hagyománnyá vált Polgárőr Családi Napot, ezúttal Tiszavirág Apartmanban, melyet ezúton is köszönnek Filip Csabának, az apartman tulajdonosának. A Családi Napon összegyűlt a polgárőrség java, a családtagok, illetve ez az alkalom az, mely lehetőséget nyújt arra, hogy a Szövetség köszönetet mondjon a támogató vállalkozóknak is, erre a napra szeretettel hívják és várják őket is. A Családi Nap eseményeiről képekben számolunk be. utolsó módosítás:2014-05-26 15:03:09 Félórán belül rendőrkézen a támadó TiszakeszinFélórán belül rendőrkézen a támadó Tiszakeszin Tiszakeszi, Tiszaújváros – A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást, mivel Tiszakeszin, a Községháza úton szeptember 28-án valamivel éjfél előtt – az italboltból történt távozását követően – egy férfi tettleg bántalmazott egy helyi lakost, majd elvette annak háromezer forintját. A sértett a bántalmazás során könnyebb sérülést szenvedett. Az elkövetőt a járőrök – köztük a helyi, szolgálaton kívüli körzeti megbízott – a polgárőrök segítségével félórán belül elfogták és előállították. Kihallgatása során – a korábban szintén az italboltban tartózkodó – 26 éves tiszakeszi férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését. Az elkövetőt – rablás megalapozott gyanúja miatt – a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vette és kezdeményezi előzetes letartóztatásának bírósági elrendelését. - A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda -(forrás: www.boon.hu ) utolsó módosítás:2014-05-26 15:03:09 Tiszakeszi Polgárőr Egyesület - Az év polgárőr településeI S M É T E L I S M E R T É K A T I S Z A K E S Z I P O L G Á R Ő R S É G M U N K Á J Á T 2012. június 23-án Jászberényben tartották az 2012. évi Polgárőr Napot, amelyen a Tiszakeszi Polgárőr Egyesület is képviseltette magát. A színvonalas műsorokon kívül a nap legfontosabb eseménye közé sorolható "Az év polgárőr települése" cím átadása, melyet Tiszakeszi is megkapott! A díjat Sipos Imre polgármester úr vette át. Kállai László, a Tiszakeszi Polgárőr Szövetség elnöke és Sipos Imre polgármester a fiúkkal utolsó módosítás:2014-05-26 15:03:09 Megbíznak a körzeti megbízottban TiszakeszibenMegbíznak a körzeti megbízottban Tiszakesziben A közbiztonság közös érdek, éppen ezért fontos, hogy a körzeti megbízottak jó
kapcsolatot építsenek ki a körzetükben élőkkel. Tiszakesziben az elmúlt év végétől
teljesít szolgálatot az új körzeti megbízott. A tapasztalatok azt mutatják, hogy
rövid idő alatt sikerült rendkívül széleskörű, és pozitív kapcsolatot kialakítania
a község lakóival. A kölcsönösségen alapuló bizalmi viszony a bűnüldözés eredményein
is megmutatkozik. Tiszakeszi község területén a közelmúltban három alkalommal történt vagyon elleni bűncselekmény, és ezek felderítési mutatója száz százalékos. Nyomoz a körzeti megbízott A Tisza partján őrizetlenül hagyott hétvégi házakat szemelték ki azok az elkövetők, akik különféle használati tárgyakat, illetve üzemanyagot tulajdonítottak el a sértettektől. Az eseménnyel kapcsolatosan lefolytatott forrónyomon üldözés során a körzeti megbízott olyan adatok birtokába jutott, melyek segítségével a bűncselekményt elkövető négy helyi férfit sikerült elfogni. Szintén a „kmb-és” által beszerzett lakossági információ segítette elő annak a tolvajnak az elfogását is, aki kerékpárt tulajdonított el egy családi ház udvaráról. Március közepén négy férfi betört egy helyi ingatlanba, ahonnan különböző vasszerelvényeket vittek el. A hasznos lakossági információ ezen esemény kapcsán sem maradt el, mely a helyi rendőrt éppen szabadnapján érte utol. A körzeti megbízott azonnal szolgálatba helyezte magát, majd az információ leellenőrzését követően elfogta a tolvajokat, akik beismerték tettüket. Ne késsen! Az idő és a rendőrség is Önnek dolgozik! A fent említett bűncselekmények eredményes felderítéséhez többek között hozzájárult az is, hogy a Tiszakesziben élők a közösség erejével és információikkal támogatják a rendőrség, illetve a körzeti megbízott munkáját. A rendőrségi tapasztalatok azt mutatják, hogy a különböző bűncselekmények felderítését pozitívan befolyásolja, ha az érintettek, sértettek, a szemtanúk mihamarabb megteszik bejelentésüket az esetről, akár személyesen, vagy az ingyenesen hívható segélyhívó számokon: 107, 112. forrás: A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: MRFK Kommunikációs Iroda utolsó módosítás:2014-05-26 15:03:09 Polgárőr Egyesület kitüntetéseOrszágos elismerés a polgárőröknek Sipos Imre polgármester és Kállai László elnök Tiszakeszi polgárőr egyesülete újjáalakulása óta jelentős eredményeket ért el a falu biztonságának, nyugalmának biztosításában - mint arról korábban már hírt is adtunk, munkájukat mind a helyi lakosok, mind az önkormányzat, mind pedig a partner rendőrség elismeri. Idén ősszel, szokásos családi napjukon részt vett a Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, aki fontos bejelentést tett: a tiszakeszi polgárőrök kiérdemelték Az Év Polgárőr Egyesülete kitüntetést. A díj átvételére Budapesten került sor az Országos Rendőr Főkapitányság épületében. Az eseményen Kállai László, az egyesület elnöke és Sipos Imre polgármester (mindketten az egyesület újraszerveződésének meghatározó személyiségei) vették át az elismerést. utolsó módosítás:2014-05-26 15:03:09 Tiszakeszi Polgárőr EgyesületT I S Z A K E S Z I P O L G Á R Ő R E G Y E S Ü L E T M Ú L T J A - J E L E N E - J Ö V Ő J E A Tiszakeszi Polgárőrség 2005. szeptember 30-án alakult 22 fővel. Éveken keresztül kisebb-nagyobb döccenőkkel működött. 2009 tavaszán azonban a közbiztonsággal kapcsolatban súlyos problémák merültek fel. Több lopás, rablás is előfordult. Több állampolgári kezdeményezés is történt a településünkön; a polgárok figyelőszolgálatokat állítottak fel, az idegenek jelenlétére fokozott figyelemmel. A Tiszakeszi Polgárőrség 2011-ben megkapta a "Az Év Polgárőr Egyesülete" kitüntetéstEkkor merült fel, a polgárőrség átszervezésére, megújítására való törekvés. A kialakult helyzet szükségessé tette a tisztújítást, a megújulást, a feladatokhoz szükséges kezdeményezések átvételét. Ekkor már csak 10-12 aktív tagunk volt. utolsó módosítás:2014-05-26 15:03:09 Polgárőr Családi Nap 2011P O L G Á R Ő R C S A L Á D I N A P 2 0 1 1 KÉPEKBEN utolsó módosítás:2014-05-26 15:03:09 Bemutató a Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskolában / Képgalériautolsó módosítás:2014-05-26 15:03:09
|
||