Települési Arculati kézikönyvTájékoztató a településképi arculati kézikönyv és a településképi rendelet készítésének megkezdéséről
Tisztelt Partnerek! Tájékoztatjuk Önöket, hogy Tiszakeszi Község Önkormányzata a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény alapján elkészíti a teljes településre vonatkozó Településképi Arculati Kézikönyvet, valamint a kézikönyvre alapozottan megalkotja a Településképi Rendeletet.
Településképi arculati kézikönyv „A kézikönyv a – települések természeti és épített környezete által meghatározott – településképi jellemzők bemutatásának és minőségi formálásának eszköze. A kézikönyv feltárja és ismerteti a településen belül jól elkülönülő egyes településrészek arculati jellemzőit és értékeit, és ennek figyelembevételével szöveges és képi megjelenítés formájában javaslatot tesz a településképhez illeszkedő építészeti elemek alkalmazására.”
A településképi arculati kézikönyv célja, egy olyan szemléletformáló kiadvány kidolgozása, mely a helyi lakosság, döntéshozók, újonnan betelepülők számára nyújt tájékoztatást az épített és természeti értékekről, a település építészeti arculatának jellemzőiről, és iránymutatást ad az épített környezet alakításával kapcsolatos elvárásokról.
Településképi rendelet A településképi rendeletet a településképi arculati kézikönyv alapján kell elkészíteni. A rendelet célja, hogy biztosítsa a településképi követelmények meghatározásával a kívánt településkép elérését. Ennek érdekében a rendelet · az épületek, építmények településképhez való illeszkedését biztosító anyaghasználatára, tömegformálására, homlokzati kialakítására és a zöldfelületek kialakításának módjára, egy adott területre, a helyi védett épületek · a településszerkezet, táji környezet, településkarakter vagy egyéb helyi adottság miatt – településképi szempontból meghatározó területekre, · helyi építészeti örökség, egyedi és területi védelmére, védetté nyilvánítására és a védettség megszüntetésére, · a reklámok, reklámhordozók, cégérek és egyéb műszaki berendezések elhelyezésére és alkalmazására, illetve tilalmára vonatkozó településképi követelményt tartalmazhat.
A településképi arculati kézikönyv és a településképi rendelet az épített és természeti környezet alakításának eszközei, melyek érvényesülése jótékony hatást eredményez a teljes közösség számára, de egyben korlátokat is jelent, melyek a helyi lakosság és a vállalkozások mindennapjaira hatással lesznek.
A településkép védelmét szolgáló intézkedések alapja, hogy az abban foglaltakat széleskörű társadalmi konszenzus övezze, ezért a készítésébe be kell vonni a lakosságot, hogy érdemi módon beleszólhassanak otthonuk, környezetük alakításába. A Kézikönyv kidolgozásához elengedhetetlen, hogy tudjuk, melyek azok az építészeti és tájképi értékek (pl.: épületet, épületrész, tornác, oszlop, eresz, nyílászáró, kerítés, korlát, kapu pajta, csűr, góré, tájkép, tér, stb.) melyekre a helyiek büszkék, és megóvásuk érdekében hajlandóak akár áldozatot is vállalni.
Kérünk mindenkit, hogy vegyen részt a kézikönyv kidolgozásában, és mondja el a véleményét, javaslatát, hogy közösen határozzuk meg a településkép sajátos helyi arculatát. Amennyiben rendelkezik régi fényképekkel, melyen a település, esetleg egy szép helyi épület látható, úgy azt juttassa el hozzánk, melyet digitalizálás után visszajuttatunk Önnek.
Szeretnénk minél pontosabb képet kapni a településképet meghatározó adottságokról, és ennek megismerésében, pedig leginkább a helyi lakosok tudnak segítséget nyújtani.
Tiszakeszi Község Önkormányzat Képviselő-testületének a településfejlesztéssel, településrendezéssel és településkép védelemmel összefüggő partnerségi egyeztetés szabályairól 15/2017. (X.31.) önkormányzati rendeletére tekintettel 2017. december 11. napján lakossági Fórumot tart, ahol szóban, vagy 2017. december 8-ig írásban papír alapon a polgármesteri hivatalban leadva illetve elektronikusan a phkeszi@bicomix.hu hivatali e-mail címre megküldve adhatnak javaslatot, tehetnek észrevételt a készítendő településképi kézikönyv és rendelet kidolgozásához. Tájékoztatom, hogy a határidőre beérkezett véleményeket áll módunkban figyelembe venni, azok kiegészítésére, valamint a határidőn túl beérkezett vélemények figyelembe vételére nincs mód. Tiszakeszi, 2017. november 30. Tisztelettel:
Sipos Imre sk. polgármester
Az önkormányzati rendelettervezete a településkép védelméről ide kattintva tekinthető meg!A Települési Arculati Kézikönyv tervezete ide kattintva tekinthető meg! utolsó módosítás:2018-09-25 10:30:23 Tiszakeszi - hulladékgazdálkodási rendelet tervezetTiszakeszi Község Önkormányzata ……/….. (…….) önkormányzati rendelete
a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról
Tiszakeszi Község Önkormányzat a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 34. § (8) bekezdésében, 35. § (1) bekezdésében, 39. § (2) bekezdésében és 88. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,
az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, valamint Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdésének 19. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
I. Fejezet
Általános rendelkezések
1. A rendelet hatálya
(1) A rendelet hatálya kiterjed az ingatlanhasználókra és a közszolgáltatóra (2) A rendelet hatálya kiterjed a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (továbbiakban: Ht.) 42. § (1) bekezdés a), b), c), e) és f) pontjában meghatározott tevékenységekre. (3) A helyi hulladékgazdálkodási közszolgáltatás Tiszakeszi Község (a továbbiakban: település) mindenkori közigazgatási területére terjed ki. utolsó módosítás:2017-12-14 08:48:48
|
||